Az építés története nagyon régen kezdődött, még messze a történelem előtti időkben. Akkor, amikor őseink rájöttek arra, hogy nem csak elszenvedhetik, de befolyásolhatják is környezetüket. Először néhány faágat nekidöntöttek a többinek, vagy köveket raktak egymás tetejére. Voltak azonban olyan helyek, ahol nem volt sem fa, sem kő, viszont bőségesen rendelkezésre állt az agyag.
 | Vízzel összekeverték, megdagonyázták, meggyömöszölték és kis hurkákat gyúrtak belőle. Az elején persze még nem dőlt el, hogy edény, szobor vagy tégla lesz-e belőle. Ahogy sikerült. Később formálgatták is, kitalálták a megfelelő alakokat. Az asszírok szíjtéglának nevezett változatot gyártottak, amit 4 cm vastag 25-30 cm széles feltekert agyagszalagból állítottak elő. Kitették a napra, ahol megszáradt és készen is volt az ős-tégla. A napon szárított téglát már tízezer évvel ezelőtt használták a kánaániak, babiloniak, asszírok, hettiták és a kínaiak is. |
A természetes agyagot növényi részekkel, törekkel és szalmával keverték, hogy nagyobb szilárdságú és kisebb zsugorodású anyagot kapjanak. Az egyiptomiak Kr. e. 5000 körül készítettek szárított téglát a Nílus iszapjából. "Szent anyagnak" tekintették a nílusi iszapból formált téglát. Minden templom alapkő letételekor az északi sarkcsillaghoz betájolt épület négy sarkán egy-egy téglát helyeztek el. Így jelezték, hogy a templom születése kezdetét vette. A tégla gyártását és a beépítés munkafázisait egy, Rec mireh Kr. e. 1450-ből sírjából származó falfestmény is ábrázolja.
Az építési gyakorlat során összegyűjtött tapasztalatokat fejlődés vagy talán már fejlesztés követte. Lehet, hogy egy nagyobb tűzvész vezette rá az építőket, de az is lehet, hogy a fazekasoktól lesték el az új módszert, mindenesetre a napon szárított téglát az égetett tégla követte. Az építéstörténetet tanulmányozva láthatjuk, hogy sokáig párhuzamosan alkalmazták és igazából még napjainkban is párhuzamosan alkalmazzák a két technológiát.
Valószínűleg Elő-Ázsiában alkalmazták először az égetést, Babilont például egy öt kilométer hosszúságú, harminc méter széles és hatvan méter magas fallal vették körül, a napon szárított téglát égetettekkel burkolták. A téglák mérete 30 x 30 x 6-8 cm volt és az uralkodók lenyomatos bélyegzőjével jelölték meg. Babilonban idomtéglákat, pártázatokat, csatornatéglákat, és ólom- vagy ónmázzal bevont téglákat is készítettek.
Égetett téglát a mezopotámiaiak használtak először az égetést, Babilont például egy öt kilométer hosszúságú, harminc méter széles és hatvan méter magas fallal vették körül, a napon szárított téglát égetettekkel burkolták. A téglák mérete 30 x 30 x 6-8 cm volt és az uralkodók lenyomatos bélyegzőjével jelölték meg. Babilonban idomtéglákat, pártázatokat, csatornatéglákat, és ólom- vagy ónmázzal bevont téglákat is készítettek.
Égetett téglát a mezopotámiaiak használtak először, Krisztus előtt 4000 évvel.
A fejlődés töretlen volt, és hogy az égetett kerámia jó dolog, az abból is kiderül, hogy a görögök is átvették a találmányt. Persze nem lettek volna méltók hírnevükre, ha nem fejlesztették volna tovább, a téglákat agyaghabarcsba rakták, valamint először használtak terrakottát tetőfedésre és oromzatoknak.
A rómaiak aztán összefoglalták az addigiakat, bár a tégla- és immár cserépépítészetben is inkább a rendszerezés volt rájuk a jellemző, nem annyira az intuitív ötletek. Vitruvius tudományt csinált az építésből, a prokurátorok és a hivatalnoksereg pedig - mai nyelven szólva - szabványosított. Szerte a birodalomban jellegzetes 4-5 cm vastagságú, 20, 44 és 60 cm hosszúságú és szélességű négyzetes téglákat alkalmaztak. Használtak persze ezeken kívül különböző tetőfedő kerámiákat, üreges téglákat és alagcsöveket is, készítettek idomtéglákat és építészeti tagozatokat.
Persze az emberiség és vele együtt a kerámia építőanyagok fejlődése több szálon haladt. Az időszámításunk előtti harmadik században, az akkoriban több különálló fejedelemségből álló Kínában, Csin Si Huang-ti kegyetlen harcok árán egyesítette a királyságokat és megalapította a mai napig fennálló egységes Kínai Birodalmat.
 | A birodalomnak természetesen ő lett az első császára. Az emberiség egyik legkegyetlenebb uralkodójaként tartják számon, öröksége azonban maradandónak bizonyult. Csin Si Huang-ti utakat építtetett, hogy hadserege, és annak fegyverzete gyorsan eljuthasson a Birodalom minden részébe, és ő kezdte el annak az építménynek a megvalósítását is, amit -az emberkéz alkotta dolgok közül egyedüliként - a Holdról is szabad szemmel lehet látni. Tíz és tízezrek haltak meg a munkálatok során, de a 2500 km hosszú Kínai Nagy Fal ma is áll. |
Természetesen ebben a műben is komoly szerepet kapott a kerámia építőanyag: a kőalapzatra földet hordtak, és két oldalról vastag téglaburkolatot építettek, az őrtornyokat pedig mázas tetőcserepekkel fedték. A kerámia itt is bevált. A kerámia ornamentális alkalmazását az iszlám kultúrák emelték mesteri fokra.
Nagyon hosszúra nyúlna a történet, ha a tégla fejlődését olyan kultúrákban is nyomon követnénk, mint pl. Perzsia, India, Indokína, Kína, vagy az iszlám térség. Különösen az iszlám kultúra fejlesztette a tégla ornamentális alkalmazását mesteri fokra. Olyan szintre, amit a későbbi korok soha többé nem tudtak elérni. Említésre méltó, hogy Kínában kialakult egy másfajta fejlődési irány: itt először a tetőből és ezzel együtt a tetőcserépből lesz uralkodó elem, melynek nemcsak a lefedés és a védelem a feladata, hanem tulajdonképpen ő maga az épület.
 | A téglakészítés művészetét egész Nyugaton a rómaiak terjesztették el. Ahová csak hadjáratot vezettek, oda magukkal vitték a téglát. Ők fejlesztették ki pl. a boltíves építést, aminek még ma is számos, kitűnő állapotban fennmaradt bizonyítéka van. A téglaépítészet az ókor után a középkorban is virágzott. A gyártás technológiája egyre kifinomultabbá, pontosabbá és nem utolsó sorban gyorsabbá vált. A téglagyártás ipari kezdetekor a XII. században Lombardia, Franciaország és Németország jelentik a téglagyártás központjait. A román stílustól a gótikán át a reneszánszig a téglának mindig nagy |
jelentősége és szerepe volt. Csodálatos épületek születtek kézzel formázott téglából és cserépből.
Kína első császára, Csin Si Huang-ti, híres agyaghadseregének célja, hogy a császár síremlékét az öröklét számára. Könnyen elképzelhetjük, mennyire főhetett a császár műszaki mandarinjainak, mérnökeinek a feje a megfelelő anyag kiválasztása során! |
