Idén Kató Aladár, a Magyar Téglás Szövetség elnöke, a Tondach Magyarország zRt. vezérigazgatója kapta az Eötvös Loránd díjat, melyet az ipar, a szabványosítás, a mérésügy, a minőségügy, a műszaki biztonsági és piacfelügyelet érdekében végzett kimagasló tevékenység, illetve életmű elismeréséért adományoznak.
Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter 2010. május 7-én, a Magyar Műszaki Értelmiség Napja alkalmából Eötvös Loránd-díjakat adott át. „A műszaki kultúra szerves része az emberiség történeti fejlődésének. A tárgyak, a műszaki fejlesztések a termelésben és a hétköznapokban egyaránt nélkülözhetetlenek. Általuk biztosított egy társadalom töretlen előrehaladása!” – hangsúlyozta Varga István miniszter ünnepi köszöntőjében.
A MATÉSZ történetében először, a szövetség elnöke, Kató Aladár kapta meg a magasrangú kitüntetést. Kató 1969. óta dolgozik a tégla- és cserépiparban. Pályáját a Tatai Cserépgyárban kezdte, melynek éveken kereszül műszaki igazgató helyettese volt. 1994. óta a Tondach Gleinstatten vállalatcsoport magyarországi vállaltának első számú vezetője, nevéhez fűződik az Európában egyedülálló műszaki adottságokkal megépített békéscsaba Tondach cserépgyár.
2010. május 15.
