2018 05 03

Növekedés és korlátok – egy kivitelező szemével

Interjú Piltman Miklóssal, a Tető Építők Egyesületének alelnökével

Építési boom Magyarországon: megrendelésözön és szakemberhiány. Kíváncsiak voltunk, hogy fest mindez egy sikeres építőipari mikrovállalkozó kivitelező szemszögéből. Interjú Piltman Miklóssal, a Tetőpiltman Kft. tulajdonos-ügyvezetőjével, a Tető Építők Egyesületének alelnökével.

 

piltman-interju-2

 

Budapesten daruerdő, a többi nagyobb városban is építkezések tömkelege látható. Ugyanakkor mindenhonnan halljuk a problémákat a munkaerőhiánnyal és a lakásátadások elcsúszásával kapcsolatban. Az építőipar jövője azon is múlhat, sikerül-e hosszú távon is működőképes megoldást találni a szakemberhiányra.

 

Az építőipar most ugyan szárnyal, de a vállalkozók számára a kiszámíthatóság lenne a legfontosabb alap.

a teljes galéria megtekintéséhez kattintson a képre

 

Hogyan látja az építési piac helyzetét?

Nagyon sok megrendelés van a piacon, rengeteg új ház épül a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően, de úgy látom, ez az építési ütem már jóval nagyobb, mint amennyire igény, illetve fizetőképes kereslet van. Lassan a befektetési része is telítődik a piacnak. Nem is bírunk a megrendelésekkel. Mikrovállalkozóként most legalább 27 embernek tudnék munkát adni, annyi a megkeresés, de nem tudom vállalni, nagyon nagy probléma a szakemberhiány. Tetézi a gondokat az áremelkedés. Ahogy nőnek az építési követelmények, a gyártók is árat emelnek. Tavaly 30 százalékkal nőttek a szigetelőanyag-árak, ezt tovább kell hárítanom a megrendelőre. Kérdés, hogy meddig bírják. Ugyanakkor egy minőségi termék beépítését is szakszerűen kell elvégezni, különben nem adja ki a minőségkülönbséget. Márpedig ha ezt nem fizeti meg a megrendelő, a drága termék rosszul lesz beépítve. Mivel kevés pénzért én sem tudom megcsinálni, ezért inkább el sem vállalom.

 

A munkaerőhiány inkább mennyiségi vagy minőségi?

Mindkettő. A nemzetközi versenyek kapcsán gondolkoztunk, mitől ügyesebbek, képezhetőbbek a német vagy holland gyerekek, mint a magyarok. Ugyanazt az óramennyiséget megkapják a mi fiataljaink is, de mivel most a leggyengébbek kerülnek be a szakképzésbe, hiányoznak a bemeneti készségek. Már a közepes tanulók is sokkal alkalmasabbak lennének a tanulásra, és könnyebben lehetne őket át-, illetve továbbképezni. A képzési rendszerrel is vannak problémák: például ha valaki megszerez egy végzettséget, utána nincs utóképzés, pedig 3-4 év alatt az ipar nagyon sokat fejlődik, a megrendelők pedig igénylik az újdonságokat.

Mivel korábban nagyon kevés munka volt, az épkézláb fiatal szakemberek mind kimentek nyugatra. Egy segédmunkás a nyáron azzal hívott fel Lyonból, hogy 1600 eurót kapott, mint ács tanuló, de ha visz igazolást tőlünk öt ledolgozott évről, két hónappal rövidebb az oktatás, és egyből nettó 2200 eurót kap. Ezzel nem tudok versenyezni. A szakképzésben már a beiratkozási létszám is nagyon alacsony, a végzősök száma pedig még ennél is kisebb. Tavalyelőtt az egész Dunántúlon hat bádogostanuló végzett, ebből egy akart a szakmában maradni, miközben felénk négy bádogos is nyugdíjba ment. Ennyire nem vonzó a kétkezi munka a fiatalok körében, és a társadalom, a szülők részéről is lenézett. Veszélyes, koszos, bár most már nem mondható, hogy nem lehet vele keresni, mint korábban.

A mi területünkön általában nem megy tovább a szakma a családokban. A fiatalok már nem akarnak ennyit dolgozni, sem a munkaterhet, sem a felelősséget nem akarják átvenni, úgy szeretnének élni, mint nyugat-európai társaik. Itthon egy ilyen vállalkozással feladunk mindent, a gyerekek pedig vagy azt látják, hogy hogy apám is csak küszködött, de nem ért el semmit, vagy elért ugyan egy szintet, no, de milyen áron!

 

Mi oldhatja meg a szakemberhiányt?

Nagyon hosszú távú folyamat lesz, hogy ez megváltozzon, hogy legyen a kétkezi munkának becsülete, társadalmi elismertsége. Azzal lehetne vonzani a fiatalt, hogy többet tudnak keresni, de nem jól működik a rendszer, mert nem látjuk a befizetett adók és járulékok hasznosulását. A munkakörülmények is nagyon fontosak: bár ezek már elkezdtek javulni, a társadalom még nem látja az apró változásokat. A fejlesztés szintén nehéz, mert azok a gépek, amelyekkel szépen és gyorsan lehet dolgozni, annyira drágák, hogy egy kisebb vállalkozásnak soha nem térül meg. Hitelt felvenni pedig nagyon kockázatos, mert nem látunk hosszú távra előre.

Az építőipar most nagyon megy, ennél több megrendelés nem lesz. A gond csak az, hogy annyira hektikus a termelés volumene, hogy erre nem könnyű építeni. A hosszú távú kiszámíthatóság lenne az egyik legfontosabb alap, mert ha a fiatalok látják a lehetőséget, abba az irányba mennek el.

 

Párdi Zsófia
Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület

 

Cikk képekkel

Facebook megosztásGoogle Plus megosztásTwitter megosztásLinkedIn megosztás

Blog archivum

...