2018 06 28

Az Év Háza, 2008

Hagyományos, egyszerű, extrém

2008-ban Szentgyörgyi László diósdi épülete nyerte el az Év Háza kitüntetést, és ezzel egyidejűleg a Wienerberger különdíját is (az Év Családi Háza). A díjazásra jelölt épületek kiválasztásánál a zsűri fokozottan szem előtt tartotta a pályázat egyik fő értékelési szempontját, az építészeti minőség mellett a racionalitást és a mértéktartást, de szintén nagy súllyal esett latba az energiatudatosság is – ennek aktualitásához nem fér kétség.

 

hazbemutato-evhaza-2008-2

 

A díjazott „ősi vonzást” érez a természetes anyagok iránt. Mivel a háza – alaprajzát, formavilágát, tetőszerkezetét tekintve – alapvetően egyszerű és hagyományos, egyértelműen naturális anyagokból kellett épülnie. A téglaburkolat puritán szépsége adta magát; de a falak hőcsillapító és hőszigetelő tulajdonsága is kiemelkedően fontos volt a tervezéskor, hiszen az épület annyiban is tradicionális, hogy csak minimál épületgépészetet alkalmaztak: semmi mesterséges légtechnika, légkondicionálás „nem rontja a levegőt”. Szentgyörgyi László meggyőződése, hogy az építészet e téren sem halad jó irányba: lassan már annyi cső hálózza be a falakat, hogy azt se tudni, melyik, hová vezet, és mi a funkciója, pedig a gépek kínálta komfort sokszor kiváltható természetes megoldásokkal. – Amikor még nem voltak energiafaló épületgépészeti rendszerek, eleink egészségesebb, jobb belső klímában éltek sokszor, mint mi, maiak; és nem alkalmaztak mesterséges turpisságokat, csak ragaszkodtak a természet adta anyagokhoz. Ezt a jelenben is megtehetjük – tette hozzá –, és a diósdi családi hajlékkal példát is mutatott.

 

hazbemutato-evhaza-2008-4.jpg

a teljes galéria megtekintéséhez kattintson a képre

 

Érdekes kettősség, hogy a modernség, egyfajta szolid extremitás mégis érződik az egyébként letisztultan őszinte házon, a nagy felületek és a belsőépítészeti megoldások miatt.

 

Cikk képekkel

Facebook megosztásGoogle Plus megosztásTwitter megosztásLinkedIn megosztás

Blog archivum

...