2017 04 07

Construma 2017 konferencia

A MATÉSZ „A komplex kihívásoknak megfelelő épületek tervezése és kivitelezése – tudatos építés égetett kerámia építőanyagokkal” című konferenciája
Helyszín:
HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont, 1-es épület, Kerámia terem
Szervező(k):
Magyar Téglás Szövetség
Partner(ek):
-
Akkreditáció: Magyar Építész Kamara (1,5 pont), bírálati sorszám 2017/11

 

1-Dr-Szalay-Zsuzsa.jpg2-Dr-Kistelegdi-Istvan.jpg3-Dr-Fellegi-Nandor.jpg4-Vidoczi-Arpad.jpg5-Orban-Imre.jpg

 

Konferenciánkat azzal a céllal rendeztük meg, hogy az építész-, építőmérnök, gépészmérnök és ingatlanszakmai közönség széles körben, neves szakértőktől ismerhesse meg az épületek építése, illetve átalakítása és bővítése szabályozásának változásaival kapcsolatos legfontosabb kérdéseket, valamint az égetett kerámia építőanyagok felhasználásának rendkívül komplex témáját. E kettős célrendszerből kiindulva konferenciánk számos aktuális témát foglalt magában: az épületenergetikai jogszabályok és az ún. egyszerű bejelentést érintő jogszabályok változásainak bemutatásától az égetett kerámia építőanyagok kortárs építészeti felhasználásáig és az „intelligensen egyszerű épületek”-ig jutott el, egyúttal kitért a falazott szerkezetek megvalósítása során alkalmazható (a termékazonosítást és a tűzvédelmi tervezést érintő) mérnöki módszerekre is. A komplex kihívásoknak megfelelő épületek tervezése és kivitelezése rendkívüli tudatosságot igényel az építőanyag-gyártóktól és a tervezőktől, kivitelezőktől egyaránt.

 

PROGRAM
 
2017. április 07. péntek
9.30-9.40
Megnyitó
Kató Aladár elnök, Magyar Téglás Szövetség
9.40-10.20
Az épületenergetikai jogszabályok változásai – közel nulla követelmények
Dr. Szalay Zsuzsa adjunktus, BME Építőanyagok és Magasépítés Tanszék
10.20-11.20 Intelligensen egyszerű épületek – egyszerűen intelligens tervezéssel
Prof. Dr. Kistelegdi István egyetemi tanár, kutató professzor, Pécsi Tudományegyetem, Szentágothai János Kutatóközpont - Műszaki és Informatikai Kar; Építész Szakmai Intézet - Épületszerkezetek-Energiadesign Tanszék
11.20-11.30 KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK
11.30-12.15

Az egyszerű bejelentést érintő jogszabályváltozások
Dr. Fellegi Nándor ügyvédjelölt, Dr. Maráczi Zsolt és Társai Ügyvédi Iroda

12.15-12.35 SZÜNET, KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK
12.35-13.20 Egy közel nulla energiaigényű családi ház épületszerkezeteinek bemutatása – az e4 ház tapasztalatai
Vidóczi Árpád műszaki vevőszolgálat vezető, Wienerberger Téglaipari zRt.; Tondach Magyarország zRt.
13.20-14.00 Mérnöki módszerek használata a falazott szerkezetek megvalósítása során – Termékazonosítás jelölési kóddal és tűzvédelmi tervezés Eurocode táblázatok alapján
Orbán Imre termékfejlesztési mérnök, Wienerberger Téglaipari zRt.
14.00-14.30 Konzultáció, a továbbképzési igazolások kiadása
 Moderátor: Ladányi Ágnes ügyvezető, Magyar Téglás Szövetség

 


Letölthető dokumentumok:

Facebook megosztásGoogle Plus megosztásTwitter megosztásLinkedIn megosztás

...